Sárkány Győző tollrajzain aprólékosan kidolgozott struktúrák szövetéből tűnnek elő az épületek, tájak, városrészletek. Hol lendületes, már-már kalligrafikus vonalak játékával, hol a körülhatárolt felületek fehéren hagyásával rajzolódnak ki az ábrázolt térfragmentumok. A kompozíciók természeti jelenségek módjára bontakoznak ki a vonalak szövedékéből, ahogy a moha beszövi a sziklát, vagy ahogy a jégvirág csipkéje felkúszik az üvegfelületre. Fokozatos és aprólékos lépésekben alakulnak a képfelületek. Maguktól értetődő természetességgel rajzolódnak ki a vonalhálóból az épületek, város- és tájrészletek. Ezek a művek vizuális feljegyzések, amelyekben a látvány megidézése a tér újrafogalmazása által artikulálódik.
A veduta és a capriccio rokonai ezek az épített vagy természeti térábrázolások. Valahol a két ábrázolásmód között helyezkednek el. A megjelenített helyeken, terekben felismerhető formában jelennek meg az architekturális és az organikus részletek, így egyrészt tényszerűen megőrzik a látványelemeket, akárcsak a veduták, másrészt a capriccióhoz hasonlóan a művész gondolatai és sajátos térszemlélete által át is értelmeződik, bizonyos értelemben még át is rendeződik a primer látvány.
Ezek a töredékes kompozíciók nem csak a körülöttünk lévő világnak, de a művész világának is egy-egy szeletét tárják fel. A valóságból vett látványelemekből a művész keze által képzelt, olykor időben és térben is távoli helyek kerülnek a papírra. A képkivágatok által ráfókuszálnak egy-egy szűkebb téri darabra, de közben végtelen távlatokat nyitnak a művész ábrázolásmódjának köszönhetően. A metafizikusnak ható fehéren hagyott, üres terekben lebegő fragmentumok, vagy a tükröződő hatást keltő megjelenítés mind-mind a végtelenség érzetét fokozza. A rajzokat nézve, egy helyben állva is világokat járunk be a művész vonalvezetése által.
Szeifert Judit művészettörténész
