Sárkány Győző, akit az elmúlt években a szaknyelv és a publicisztika változatos formákban és terjedelemben értékelt és értelmezett, olykor irodalmi művekből, máskor a külvilágból vagy éppen belső indíttatásból merít. Művei nagykorúak, akár evidensen irodalmi művekhez kapcsolódnak, akár a nézőre marad, hogy társat, szellemi kontextust keressen nekik önmagában vagy más művészeti ágban. A sorozat törvényszerűsége az önmagába forduló idő relativitása. Számomra egy fej, egy szárny másnak állat és növények, alak és ornamentika, rész és egész, egymásra találás és küzdelem, kezdet és újra kezdet… Nem könnyű – ha egyáltalán érdemes – meghúzni a határvonalat külső vagy belső, szabad fantázia és kötött téma között.
Sárkány művei: átgondolt, tiszta, racionális ugyanakkor szenvedélyes, szeszélyes nyitott formák. Nincs dramatizált mesterkéltség, nincs egymás után, hanem csak együtt és egymást kiegészítve. A munkák legtöbbje állandó alapmotívumokból építkezik. Ez adja műveinek szembeötlő zeneiségét is. A hangszerek megszólalnak: az egyik lapon elkezdődő történet egy másikon folytatódik.
A komponálás során az összhangzat dühödtté vagy mélabússá, könnyeddé vagy súlyossá válik. A mikrorészecskék szerveződésekor egyes formacsoportok elsodródnak, mások szétterülnek, felgyorsulnak, irányt változtatnak. Maga a mű nem figuratív vagy nonfiguratív, nem organikus vagy geometrikus, nem lágy vagy kemény. Valójában minden mű – legyen az grafikai, zenei, vagy akár irodalmi – nem más, mint az alkotó élményhalmazának illusztrációja. „Sárkány Győző kompozícióinak sokféleségét, stíluspluralizmusát vagy posztmodernségét minden egyes műve illusztrálja. Legújabb variációinak eszköztára gazdag és homogén, technikája mívesebb és átgondoltabb, mint korábban bármikor. Düreri kidolgozás, bosch-i fantázia, berninis formatervezés.”
D. Udvary Ildikó művészettörténész
