A sorozat darabjai, mint egy könyv illusztrációi egységes szekvenciává állnak össze. Talán a Márványfejecskéhez készített rajzok és a Szépirodalmi Kiadó karácsonyi illusztrációi lehettek az a kiinduló pont, ahol a vizionárius ötlet első ízben körvonalazódott.
A művész a számára fontos motívumokat (angyalok, csillagok, halak, madarak) transzponálta egy határozott vonallal körülkerített, a húsz esztendővel későbbi Bálványok bukásának üres színpadát előlegező semleges térbe. Minden egyes tusrajz központi eleme valami megmagyarázhatatlan, fékezhetetlen erő hatására szakad komponensekre. Az idő egyetlen pillanattá sűrűsödik össze a szakítási pont megjelenésével, épp a kitörés momentumában, ahogyan a világ kifordul önmagából. Szinte, amikor még az eredeti forma egyben látható, de az egyes alkatrészek leválnak az alakzatról és a rejtélyes, delejes detonáció kilövellő vulkanikus léghulláma a szélrózsa minden irányába szórja a komponensek szilánkjait a fekete kereten kívüli határtalanba. A széthullott, széteső kozmosz képéből, a lehasadó dirib-darabokból persze nem lehetne újra összeillesztve rekonstruálni az eredeti mintákat, de ebben az esetben nem is ez a lényeg, hanem a láthatatlan centripetális erő sodró lendülete, mindent újraszervező és rendező dinamikája, a kompozíció alakításában betöltött szerepe. Az észrevehetetlen energiák jelenlétét láttató repülő, lebegő forgácsok a pusztításnak ellentmondva, a művészi rendezőelv újfajta logikáját követve az esztétikai kifejezés szolgálatába állnak. Az így létrejött fragmentumok dinamikus, expresszív formaképletei és a háttér összeszedett, vízszintes vonalstruktúrái összetett rajzi koncentrátumként funkcionálnak.
A töredékek, a látszólag oda nem illő összetevők zavarba ejtő használata, különös poétikája mindig is foglalkoztatta Sárkányt. Nem az a kérdés, hogy például a Bukott angyalon vajon madár szárnyat látunk, vagy egy mesebeli sárkány bontakozik ki, esetleg Hokusai nagy hullámának habjai elevenednek meg a szemünk előtt, hanem az, hogy a világ gazdagságát milyen variábilis eszközökkel értelmezi újra szabadon a művész, autonóm minőséget hozva létre a papír fehér derengésű univerzumában.
Nátyi Róbert művészettörténész
