Egyetlen árva fűszál szívfájdító tud lenni. És őrizhetjük mementóként. Emlékeztet a reménytelenül messze lévő, a minket szerető hazára, édes otthonunkra, ahol lelkünket az édesanya feltétlen szeretete ölelte – s úgy fáj a hiánya. A távollét általi meggyötréshez nem kell térben és időben távol kerülni. Az egy pillanattal előbb még miénk lévő áldott állapot visszahozhatatlanul elillan. Ez a veszteség – előbb, utóbb – az emberiség minden tagjának közös bánata, nincs kivétel.
Sárkány Győző egy erős, kitartó ember. Mint azok az ókori görög katonák, akik Trójából igyekeztek haza, nehéz küzdelemből. És lelkük a „nosztosz” – a hazatérés gyötrelmei között az „algoszt”, a fájdalmat, a hiány kínját szenvedte.
A művész a maga eszközeivel küzd, keresi az enyhületet adó varázslatot. Egy rajz tollal belenyúl a sorsot, végzetet irányító Ananké istennő ítéletébe. Kell lennie irgalomnak.
Micsoda merészség! Micsoda alázat! A büntetés és a jutalmazás elosztóját lehet, szabad kérlelni, befolyásolni? Sárkány Győző nosztalgia ciklusa az eltökélt imádkozó állhatatos zsolozsmája. Példás önmérséklettel nem zendíti meg virtuóz és grandiózus grafikai világát. A föld felületének faktúráját, fűszálak, növényi vonalak ritmusát komponálja. Ismétlődő motívumai a létezés folyamatos mozgását jelenítik meg. A természeti kép áhítatát itt-ott finom distinkciókkal gyöngéd humor hatja át egy-egy útjelző tábla felmutatásával, amik biztosítják a nézőt, hogy a csúcs és a völgy (a menny és a pokol allegóriája?) egyforma messzeségben van tőlünk. És a hasznos nád és a „haszontalan” gaz ugyanúgy a teremtés csodái közé tartozik. Az évtizedekkel későbbi Bükkös-patak ihlette panteisztikus fotókompozíciói ámulatos rokonságot mutatnak a Nosztalgia ciklus himnikus képeivel.
Egyetlen fűszál megrajzolását is áthatja a teremtés felmagasztalása. E nosztalgikus tájak ábrázolása a szavak nélküli meditáció mestermunkája.
Szerényi Gábor grafikus
