Sárkány Győző igyekezett mindent megtanulni a szürrealizmustól, megpróbált irodalmat „csinálni” a grafika eszközeivel, műveibe belekomponálta a klasszikus műalkotások kiáltóan ismert figuráit, motívumait életműve, pályájának eddigi eredményei mégis megdöbbentően, szinte már megszállottan ugyanazt a képvilágot, képpoétikát hordozzák. Azt mondja, hogy engem – szabadon idézem – faktúrális stúdium, azaz a felület megmunkálásának tanulmányozása foglalkoztat. És grafikáinak valóban a faktúra (megmunkált felület) adja „sava borsát”; nincs nála jelentősége a színek harmóniájának, színes munkái a valőr (színértékek) csaknem teljes tagadásáról, szinte megvetéséről vallanak a dekoratív vonalak rendre „elromlanak” nála.
Különböző alapanyagokra, különböző vegyes technikával készült rajzai éppúgy a felületet telítik, rovátkolják, szántják fel ábrákkal, mint tusrajzai, amelyeknél minden lényegesebb, mint a toll erősebb vagy gyengébb nyomatékai, gyorsabb vagy lassúbb lendülete, levegősebb szárazabb vagy sűrűbb „húzásai”. Csak és kizárólag az eredmény számít a telis-teli „piszkolt” felület, a fekete és fehér foltok, vonalak sűrűn szőtt viszonylatai, a faktúra szövevényes, nehezen áttekinthető, szerveződése, a csaknem reliefszerű emelkedések-süllyedések, a felület szinte állati reszketése, vibrálása, „lélekzetvétele”.
Ez a művészet természethű: fák, bokrok, növényzet, házak, egyenruhák, fegyveresek, alakok jelennek meg rajta, általa, de valamiképp e vaskosan tárgyi világ is csak felületével létezik; matt csillogásával, porózusabb síkjaival, fényesebb-világosabb szövetével, bolyhos-gubancos-pókhálós külsejével, erezetének, a levelek leírhatatlanul sokféle szögben érintkező összetettségével. Világszemmé ( a szó goethei értelmében vett világszemmé) válik így a művész, a látvány specialistájává, rezdüléseinek, finom szerkezetének „tudósává” és persze – innen árad olyannyira szemérmes lírája, gyengédsége, finomsága – szerelmesévé is.
Vajda Kornél könyvtáros, író
